Megemlékezés a pedagógia alapítójáról
A Franz Kett pedagógia kedvelőinek családja március 15-én vette szomorúan tudomásul azt, amire jó ideje készült már, de amire sosem lehet felkészülni igazán. Franz Kett meghalt, átköltözött ahhoz az Örökkévalóhoz, akibe vetett hitéről és reményéről, akinek életünkben való jelenlétéről személyével és pedagógiájával tanúságot tett.
Franz Kett élete és pedagógiája elválaszthatatlan. Vezérelvei megélt elvek, amelyeket egy élet alakított és amelyek alakítják az életet: kapcsolatban lenni egymással, megélni a létörömöt, a derűt, a nagy egész részének lenni, kapcsolatban lenni a lét és az értelem végső alapjával, és bejárni a hozzá vezető utat, amely a felfedezés és rácsodálkozás, a szemlélés és a titok befogadásának útja. Pedagógiája sokakat magával ragadott, mert együtt rezonál emberi létünk értelem- és útkeresésének fő irányaival. Nem valamiféle obskúrus misztika vezeti, hanem az ember egész voltára, a kéz, a fej és a szív egysége alapozott konkrét didaktikával kísért pedagógiai szemlélet, az ember kozmikus valóságba való szerves beágyazottságának tudata, az emberi értelemkeresés ösztönzése és az a sokszor tapasztalt igazság, hogy „ami kint, bent is az van” (Goethe). A külső összefüggések, folyamatok és képek sokszor saját belső, egzisztenciális valóságunk és utunk meghaladhatatlan mélységű szimbólumaivá válnak. „Létezik egy kognitív igazság és egy megérzett igazság és amikor ez a kettő egybeesik, az egységes és értelemorientált.” – írta egyszer egyik levelében.
Franz Kett azonban elsősorban ember volt, pedagógusi mivoltában, az előtt és azzal együtt. Az, ahogyan közeledett az emberekhez emberként és pedagógusként, mintaszerű. Országokat járt be pedagógiájával, emberek ezreivel találkozott. Aki visszaemlékszik a vele való találkozásra, mégis mindig a személyesség, a személyes érintettség hangján teszi ezt. Egész szívvel fordult afelé, akivel találkozott, egyszerűen élte azt a személyességet, amelyet pedagógiájába beépített. Valaki egyszer azt mondta róla, hogy sosem tudott annyira elfoglalt lenni, hogy amikor hozzá fordult valaki, ő ne tegyen félre mindent és ne forduljon egész lényével feléje.
Emberek ezreit lelkesítette, hozta mozgásba pedagógiájával. Lendülete határtalan volt. Utolsó romániai látogatása során, 2017-ben, 84 évesen fiatalokat megszégyenítő frissességgel vezette a közel 50 résztvevőt a nagyváradi Posticumban a pedagógiája útján. 2022-ben a steinerskircheni kápolnában csodálatos átváltozásnak lehettek tanúi a jelenlevők: a beteg Franz Kett, aki csak pár órára tudott már kijönni Steinerskirchenbe a találkozóra, ahol rendszerint korábban kezdettől végig jelen volt, egy ének erejéig szinte időtlenül fiatallá lényegült, és magával ragadta a harmincöt jelenlevőt. Egész életükre elkötelezett emberek százait nyerte meg, akik ma is művelik a pedagógiáját nyolc országban.
Pedagógiája élet, életvitel is. Megváltoztatja azt, aki érdemben belebocsátkozik. Másképp néz a vele szemben levőre, legyen az ember, állat, növény, tárgy, a nagy egész vagy ami azon túl van. Nemcsak a gyerek változik, hanem a pedagógus is. Buber alapszó-párja, az ÉN-TE válik elevenné a foglalkozásokon, meghaladva azt a sokszor áttörhetetlennek bizonyuló korlátot, amely az elmélet és a gyakorlat között húzódik. A szemlélődés legszebb hagyományai válnak pedagógiai gyakorlattá egy-egy történetben, egy tárgy szimbólum megszemlélésében és nevel tanítót és tanít
És végül, embereket hagyott maga után, akik ezt a személyességet és változást szakmai és személyes közösségekben élik és viszik tovább.
„Oly sok okunk van arra, hogy örüljünk. Istennek legyen hála!” – írta egyik, Romániába címzett levelében. A szent páli felhangtól eltekintve, amely ezekben a szavakban visszhangzik, azt mondhatjuk, így van. Ő itt volt velünk és nálunk.Örülünk ennek. Pedagógiája révén ma is itt van velünk és sokak pedagógiai gyakorlatában és személyes emlékeiben él tovább.
Köszönjük, Franz Kett! Istennek legyen hála érted!
Dr. Nemes István
